Windows programok készítése
Egy-egy program megírását, elkészültét olyan alapos és részletes megtervezés előzi meg, mely során minden szempontból arra törekszünk, hogy a használó(k) elképzeléseinek az a legnagyobb mértékben megfeleljen.
Nagy hangsúlyt fektetünk mind az esztétikai, mind pedig a működésbeli mozzanatokra. Éppen ezért, azon túl, hogy az általunk tervezett programok nem csupán megjelenésükben nyerik meg vásárlóink tetszését, de másrészről az igényeknek megfelelelően a lehető legegyszerűbb, legáttekinthetőbb használati módot alakítjuk ki számukra.
A tervezés során az egyik leglényegesebb szempontnak tartjuk, hogy ügyfeleink ne csupán felhasználói, hanem alapvető számítógépes ismeretekkel is képesek legyenek elsajátítani a használati tudnivalókat. Hasonló elvek ihlették az egyik legkiemelkedőbb munkánknak tartott fémkereskedelmi nyilvántartó programunkat is, melyet már közel 200 vállalkozás használ országszerte.
A Nomel Hungary Kft. a program céljától függően minden esetben a legalaposabb körültekintéssel jár el a jogszabályok tekintetében, és a legaktuálisabb törvények elvárásainak eleget téve tervez, majd készíti el az Ön kívánalmait megvalósító programot.
Weboldalak készítése
A világon több milliárd weboldal van. Csak Magyarországon, naponta száz-kétszáz oldal készül. Ehhez mérten nagy számban találhatók weboldalkészítők a világ minden részén.
Az országban készült oldalak 75-80 %-a nem éri el azt a színvonalat, amellyel versenyezhetne az Interneten. Ezt két dolog határozza meg. Az első a tartalom bősége, a második a megjelenés (design). A hasznos tartalomért a weboldalt megrendelő cég vagy személy felel, a megjelenésért pedig a site készítője.
Mit ajánlunk a weboldal sikerességéhez?